Költő, író, műfordító, vadakat terelő juhász. Ha több ember gondolkodna úgy, mint Lackfi János, valószínűleg kevesebb problémánk lenne itt a Földön. Beszéltünk a digitális fejlődésről, és arról, mit tenne, ha ő lenne a világ ura, az Isten-jelenlétről, illetve megtudhatjuk azt is, hogyan mutatná be az embert egy földönkívülinek.

(Fotó: Raffay Zsófia)

Mi a legfontosabb útravaló, amit a szüleid rádhagytak?

Talán a munka becsülete, és az a rögeszme, hogy az írás éppolyan kétkezi mesterség, értelmes emberi cselekvés, mint a kerítésfestés, a paradicsomtermesztés, a tyúktartás, a betonozás, a lapszerkesztés, a tetőtér-beépítés vagy a dzsúdóedzősködés. Ezeket mind csináltuk.

Van olyan ország, ahol az iskolások már nem tanulnak kézírást, hanem számítógépen és táblagépen zajlik az oktatás. Ördögtől való gondolat ez vagy csak haladás a korral?

Egyfelől a digivilág természetes dolog, nem maradtunk meg a kipu-csomóknál, sem a szóbeliségnél, sem az ékírásnál, sem a pergamennél. Mert mindig jött valami más, praktikusabb, izgalmasabb. Másrészt ha úgy nézzük, hogy a gyerekeknek nem adatik meg az írás kézműves élménye, az a pszichomókusok szerint is szomorú. Mintha a személyiség kifejeződésének egyik csatornáját tömítenénk el. Úgyhogy szerintem nem kéne. Nem is kérdeztek meg róla.

Mi a legidillibb állapot véleményed szerint?

Nekem az, ha saját paradicsomot eszem a teraszunkon, írok egy-két mininovellát, lefordítok egy verset, játszom a kis kétéves Julcsinkkal, fürdök a Zsámbéki Magyar Tenger (ZSMT) névre hallgató vízzel teli szőlőskádban, olvasok a függőágyban, beszélgetünk a feleségemmel.

Ha te lennél a világ ura, mi lenne az első intézkedésed?

Megkérném a beszántott nagyáruházak helyén lévő kiskertekben gazdálkodó emberkéket, hogy miután szétosztottuk a fegyverkezési és űrkutatási pénzeket az afrikaiak között, és mindenki jóllakott, csengessenek a szomszédjuknál, koccintsanak bazsalikom-szörppel a világbékére, és kártyázzanak éjfélig gyufaszál-tétekben, közben meg meséljék el az életüket.

Az a típus vagy, aki ha hazaér, lerakja a kredencre a kulcsát, iratokat, stb., vagy az, aki indulás előtt keresi a szemüvegét, míg az a fején van?

Volt, hogy zsebre dugtam a használt buszjegyet, és majdnem kidobtam az autókulcsom egy városi szemetesbe, pedig fordítva akartam. Lezsibbadok, hol a mobilom, és ebbéli aggodalmamat meg is osztom azzal, akivel épp telefonon beszélek. Volt, hogy három órát autóztam egy felvidéki konferenciára, mikor eszembe jutott, hogy nincsenek nálam a papírjaim, se a pénzem. Visszamentem értük, de a határon nem kértek a papírokat, a konferencián meg legorombított egy agg tanárember, hogy megrontom az ifjúságot. Aztán a szállásul szolgáló kolesz-épületben hajnalig ment az esküvői dajdaj, hosszú fekete haj, nyecselová pecsenyiski, kör közepén állok, vodku szmrty i zmrzlina.

Hogyan lehet túljutni a szomorú dolgokon?

Néha úgy, hogy egyszerűen átmegyünk rajtuk. Mint egy alagúton. Nem hessegetjük el a kínt, nem akarunk szabadulni tőle, okkal, értelmesen szenvedünk. Kiürítjük a keserű poharat. Ezt Pál Feri mondta, nagyon igaz. Hagyom, hogy fájjon, engedem, hadd menjen. Mert persze tudni kell elengedni a fájdalmat idővel. Egy éve halt meg édesapám, de most is elég, hogy bevillanjon valami vele kapcsolatban, máris könny szökik a szemembe. Meg kevésbé romantikusan hallgatom, de jobban átérzem, hogy "búdosik az árva madár".

Téged feltölt, hogy vidámságot, kultúrát csempézel az emberekre?

Fel is tölt, le is amortizál. Sokáig nem akartam tudomást venni róla, de tény, hogy amit másoknak adsz, azt valahonnan ki is kell venned magadból. A belső energiák nem végtelenek, nap nap után töltőre kell raknom magam. Imával, csenddel, családdal, zenével, sétával, sporttal, olvasmánnyal.

Szerinted egy barátságban mi a legfontosabb?

Nekem a kitartás. Eléggé roggyant kapcsolattartó vagyok, a sok teendő közt olykor évente, félévente jövök össze barátokkal, pedig sokszor telefonozok, s nagyon vágyom is rá. Szerencsére van sok munkabarátság, közös fellépések Szabó T. Annával, Varró Danival, vagy épp Lovasival, Gryllus Danival, Juhász Gáborral, Molnár Gyurival, Ferenczi Gyurival, Palya Beával, másokkal. Vagy épp közös könyvek Vörös Istvánnal, Ijjas Tamással, Molnár Jacqueline-nal, Horváth Ildivel.

Melyik az a könyv, amit a legtöbbször olvastál életedben, és miért pont azt?

Talán Tolsztojtól a Családi boldogság, mely nagyon felkavaró, mélyen emberi, cseppet sem idilli kisregény. Ezt egy időben évente elolvastam. A nagy oroszoknál senki sem szörföl virtuózabban a lélek hullámain.

Ha film készülne az életedről, mi lenne a műfaja?

Én több alternatív szálat képzelnék el. Hogy élnék, ha Brüsszelben maradtam volna belga irodalomtörténésznek. Mi lenne, ha tenoristaként élnék, mondjuk a Zöld-foki szigeteken. És mi van most, így, hogy magyar író vagyok. Persze összekuszálnám a szálakat, és mind ugyanolyan reális kellene, hogy legyen.

Ha egyedül vagy, és csendes körülötted a világ, általában mi az első gondolatod?

Mostanában az imádság, a hálaadás, a dicsőítés. Nagyon erős Isten-jelenlétek környékeznek, mint mikor a bálna felett áthalad egy-egy óceánjáró árnyéka.

Egy mondatban hogyan mutatnád be az emberiséget, ha pont a te kertedbe szállna le egy földönkívüli?

Levegővel folyamatosan pumpált, vízzel szüntelenül táplált lény, mely fehérjék, vitaminok, ásványi anyagok bevitele mellett salakanyagot, szén-dioxidot és szellemi termékeket bocsát ki.