Te jössz!

Filmek, listák, interjúk, tehetségek


2019. jún 11.

A túlélésért nevettetni

írta: Zováthi Domokos
A túlélésért nevettetni

„Volt már olyan a történelemben, amikor a túlélésért kellett nevettetni” – beszélgetés Gulyás Hermann Sándorral és Jászberényi Gáborral, a Másik Produkció alkotópárosával

A változó színházi igényről, a Másik Produkció létrejöttéről, a közösségteremtésről, és arról beszélgettünk, hogyan lehet egy olyan művet színpadra állítani, melynek nincsen cselekménye. A Stílgyak című előadásukat június 14-én játsszák a POSZT-on. Fotó: Szvacsek Attila - Hogyan jött a Stílgyak…

Tovább Szólj hozzá

kultúra színész színház tehetség NTRJ

2017. nov 23.

Igeneráció vol.2: Végvári Gergely festőművész

írta: Zováthi Domokos
Igeneráció vol.2: Végvári Gergely festőművész

"A félelem a felfoghatatlanból fakad."

A jelenség, mikor az erőszakos mesék, filmek hatására a gyermek szorongani kezd, vagy felriad éjszaka, mert rémekről álmodik, a „gonosz világ szindróma” (mean world syndrome) fogalomkörébe tartozik. Ezt Végvári Gergely festőművész kiállításán tudtam meg, aminek egyik kiinduló pontja  a fent említett…

Tovább Szólj hozzá

kép festmény kiállítás fiatal művész tehetség festő igeneráció Igeneráció Végvári Gergely

2017. máj 30.

Igeneráció - Akik nem sopánkodnak, hanem csinálják vol.1: Adámi Zsanett

írta: Zováthi Domokos
Igeneráció - Akik nem sopánkodnak, hanem csinálják vol.1: Adámi Zsanett

A Te jössz blog egy új sorozatot indít, amiben olyan fiatalokat mutat be, akikre fel lehet nézni. Esetleg példát venni róluk, hiszen ők kesergés helyett egyszerűen csak csinálják a dolgukat. Vigyázat, ez a rovat inspirálóan hathat egyesekre! Elsőként Adámi Zsanettet kérdeztem, a fiatal paraúszó…

Tovább Szólj hozzá

interjú úszás felelősség világbajnokság tehetség arany parasport van remény Adámi Zsanett igeneráció NTRJ Igeneráció

süti beállítások módosítása