2016. okt 19.

Még magamon tartom...

írta: Zováthi Domokos
Még magamon tartom...

Hosszú nap volt a mai. Megint. Kezdem unni. Kérdezem is Elvist, hogy bírja. Ő elég laza ember, ti is ismeritek, nem igazán lehet kihozni a sodrából. Szerinte semmi baj nincs ezzel, élvezi az életet. Szerencsésebb, mint én, ő naponta legalább harmincszor látja a világot, amikor a haverja rágyújt, mindig előkerül ő is, aztán vissza a cigis dobozba.

Nekem azért több problémám van. Nem így indult ez az egész. Rengeteget dolgoztunk együtt, hihetetlen páros voltunk. Cikkek, novellák, publicisztikák tömkelegét írtuk meg együtt. Most meg állandóan annak a kopott, barna, halszálkamintás, varrott könyökű zakónak a mellényzsebében lapulok. Eleinte élveztem, ki ne vágyna egy ilyen értelmes, udvarias, megnyerő modorú humoros ember társaságára. Akkor még bármikor ledobtam volna a ruhámat, akár akarta, akár nem. Fiatal voltam és bohó, éltem az életet, Jerry Lee Lewis koncertek, Marilyn Monroe-val koktéloztunk, politizáltunk, felháborodtunk, lázadtunk.

women.jpg

De ezek az idők elmúltak. Fásult vagyok. Úgy érzem divatjamúlt, avítt lettem. Néha, amikor látom mi zajlik az utcán látom, a nőket, a ruhájukat, a kinézetüket, egyrészt elborzadok, másrészt csodálkozom, hogy lehet ilyen tökéletes formájuk, és igen, az öltözködésük. Ami én viselek most, arra sincs mentség, nem számítottam rá, hogy a különleges, izgalmas estékre tartogatott ruhámban fogom leélni az életem. De ezeken a fiatalokon kevesebb holmi van, mint rajtam. Nekik legalább van választási lehetőségük.

A múltkor ki nem találjátok, elhagyott. Engem. Nem viccelek, el sem hittem először. Nem kívánom senkinek sem azt az érzést. A pasas, aki rám talált, egy tuskó volt, mindenféle lebujokba vitt, és röhögve mutogatta testemet az ivócimboráinak. Soha nem voltam még így megalázva. Már a legrosszabb is megfordult a fejemben, elkezdtem azon gondolkodni, hogyan tudnám magamon tartani állandóan lecsusszanó ruhámat, vagy a tinta utánpótlást hogyan tudom megakadályozni.

Aztán megtörtént a csoda. Aktuális tulajdonosom éppen valami sportközvetítés közben nézegetett, amikor visszajött értem. De ez nem csak sima látogatás volt! Láttam az arcán a kétségbeesést, az aggódást, a vágyat. Rövid szóváltás után újra visszakerültem abba a kopott zsebbe, és be kell vallanom hiányzott. Folytatjuk közös történetünket, és remélem, a segítségemmel még nagyon sok gyönyörű cikk fog megszületni.

Az este, amikor hosszú idő után elővett, levette ruhámat, lerakott az üres A4-es papírlapra, és ezt mondta: „Hiányoztál, nem hagylak el többé. Nélküled nem megy.”

14798828_10209522654196126_700138925_n.jpg

Szólj hozzá

novella