A klubhűség egyre ritkább - gondoltam én, ám az elmúlt évtizedekre visszatekintve szerencsére azért találni jó néhány olyan labdarúgót, akik ragaszkodtak szeretett klubjukhoz. Ebben az összeállításban nem lesz Neymar, maximum a folytatásában, ha 2030-ban még Párizsban játszik. A listában olyan játékosok szerepelnek, akik minimum tíz évet játszottak egy csapatban, és utána esetleg himi-humi (értsd: Közel-kelet, Kína, Ausztrália, stb.) bajnokságokban szerepeltek utána. Kiskapu, akit méltatlanul elküldtek, és még egy két évet lehúzott, emellett az sem szempont, hogy ott nevelkedtek-e. Egy csapatból maximum három játékost emelek ki. Az összeállítást a madridi klublegenda, Iker Casillas ihlette, innen kívánok sok egészséget neki és erőt a felépüléshez!

Raúl Gonzalez, Iker Casillas & Fernando Hierro

Lehet ott bármilyen galaktikus csapat Zidanenal, Ronaldoval, Cristiano Ronaldoval, vélhetően a madridi drukkerek szívéhez a fent említett három játékos sokkal közelebb áll. Raúl 1994-től 2010-ig volt a királyi gárda emblematikus figurája. A kevés játéklehetőség miatt többször is felmerült visszavonulásának lehetősége, ám ő még bőven érzett energiát magában, és a Shalkénél is megmutatta, mire képes, szinte minden második meccsén gólt lőtt. Hierro is legenda, az egyik legelegánsabban futballozó középhátvéd volt, annak is rendkívül eredményes, száz gól fölött termelt. Casillas elküldése óta a Portóban bizonyított eddig, minden bizonnyal visszavonul, de természetesen büszke lehet a pályafutására, elég csak arra gondolni, hogy  ő a legfiatalabb kapus aki védett (és győzött is) BL-döntőn. 167 válogatottságával első helyen áll az örökranglistán a válogatottban játszott meccsek száma alapján. Hogy korrekt legyek, azért megemlítem: Sergio Ramos is klublegenda, de hát egy klub sem lehet tökéletes...

Francesco Totti & Daniele De Rossi

1992 és 2017 között aligha volt olyan klubmenedzser, akinek ha csörög a mobilja, és a vonal túlsó végén valaki ezt mondja: Jó napot kívánok, Francesco Totti ügynöke, vagyok, és... Itt egy értelmes sportigazgató már üvölt is, valami ilyesmit: Amit csak akar, várjuk. Igen, valószínűleg az olasz ikon bő másfél évtizedig oda igazolhatott volna, ahova akar. De ő nem akart, ez már valószínűleg a nevelés része is volt, hiszen  anyja visszautasított egy ígéretes szerződést az AC Milántól, mondván, a fia nem teszi ki a lábát szülővárosából. Igazi Mamma, akinek így minden Roma drukker sokat köszönhet. Persze nem csak az édesanyja spagettije tartotta az örök városban, Totti maga a hűség mintaképe. De Rossi jelenleg azt képviseli Rómában, mint Totti visszavonulásáig, csak persze kevesebb finesszel. (Ajánlom a videón szereplő első gólt, mindent elárul az egyik legnagyobb tízes játéktudásáról, ha valaki eddig más bolygón élt)

Alan Shearer

Még ha nem is a legnagyobb klubok között emlegetik, a Newcastle tradíciói, történelme miatt igenis egy neves egyesület. Ennek szerves része minden idők egyik legjobb angol csatára, Shearer. Kicsit hezitáltam, hiszen a Blackburn-ben azért játszott négy évet, bajnokságot nyert a szintén nagyszerű Chris Sutton-al (félelmetes, 138/112-es mutatóval), utána azért mégiscsak lehúzott 10 évet szülővárosában, udvariasan kikosarazva egy bizonyos Alex Fergusont is. Shearer egy interjúban elmondta, hogy már házat kerestek az asszonnyal Manchesterben, amikor jött Kevin Keegan és a Newcastle ajánlata. Sir Alex, miután ezt megtudta, állítólag ennyit válaszolt csak: Akkor ezt ba..hatom... Örökös gólkirály, egy darabig senki nem fogja megdönteni 260 Premier League gólját, nem csoda, hogy már aktív korában, 2004-ben bekerült a Premier League hírességeinek csarnokába. Azóta a BBC szakkommentátora, kulturált, felkészült, vélhetően nem mond olyanokat okosságokat, hogy “Nem volt büntető, ha az is lett volna, talán ennyi segítség egy kiscsapatot megillet”.

Oliver Kahn, Philip Lahm & Mehmet Scholl 

Az üvöltő oroszlánra emlékeztető kapus jó néhány évet lehúzott a Karlsruhe-ben, de senki nem vitatja "bajorságát". 14 évig, több mint 400 meccsen védte a München kapuját. Legenda lett Münchenben, sőt a világbajnokság után gyakorlatilag a német foci reklámarca, pedig Luis Suarez ő is többször volt harapós hangulatban. Lahm viszonylag fiatalon, 33 évesen vonult vissza két évvel ezelőtt. tizenöt évig volt csapata (utólag: két évig a Stuttgartban szerepelt kölcsön) és a világ egyik legjobb balhátvédje. Szerény és okos játékos volt, talán a Barca tiki-takájába is gond nélkül beilleszkedett volna, ha úgy hozza a sors, de megmaradt szülővárosánál. Félreértések végett, nem tudom, hogy hívták-e, én elképzeltem volna Ronaldinhoék mellett. :) Scholl pedig személyes kedvencem, kicsit talán méltatlanul kevés szó esik róla, pedig remek játékos volt, nem mellesleg minden idők legsikeresebb német játékosa Oliver Kahn mellett, teszem hozzá, 15 év alatt a Bayernnel ez nem is egy csoda. A középpályást nehéz jellemezni, de az biztos, hogy nem volt kedvence a "kis gól is gól" mondás, és nemcsak a könyveit pakolta gyakran a felső sarokba.

Javier Zanetti

Igaz, hogy már válogatottként igazolta le az Inter Milan, ami egyesek szerint határeset, de aki 19 évet lehúz egy csapatban, klasszisként játszva szinte mindvégig, majd innen vonul vissza, megenyhíti a legszigorúbb listaírók szívét is. Öt bajnoki cím, kupák és szuperkupák, ráadásul a 2009-2010-es szezonban a Bajnokok Ligájá is megnyerte. Egy igazi kapitány (így is nevezik: Il Capitano), aki tisztelte klubját, máig Milánóban él, A tehénpásztor elnevezésű étterme mellett, a helyi sporttévé Bozsik Pétereként is tevékenykedik.

Lionel Messi, Xavi Hernandez & Andres Iniesta

Nehéz újat mondani, nem is szeretnék, Messit minden héten látjuk, hogy miért ő a világ legjobb játékosa, Xavi nálam ott van az álomcsapatomban, amiben Iniesta a kispadon foglal helyet. A Barcelonában még meg lehet említeni ebben a generációban Puyolt, Busquets-t, és Piquet is. Xavi, amikor elment Katarba focizni, gyakorlatilag elmondta, tekintsük úgy, hogy befejezte a progi karriert, Iniesta pedig elment kicsit Kínába még egy kis pénzt keresni az ük-ük-ük-ükunokáinak is. Messiről pedig nehéz elképzelni, hogy komoly szinten más csapatba játszik, vélhetően ha vitája is lenne akárkivel, ő maradna.

Paolo Maldini, Gennaro Gattuso & Alessandro Costacurta

Keményvonalas Milánosokról van szó, akik csak a csapatért éltek. Maldini "A középhátvéd", kevés nála jobb van a futball történetében, a kislábujjában benne van az olasz foci minden eleganciája, ráadásul balhátvédként is hibátlanul játszott. Meg kell jegyezni, ha megindult, simán szélső támadókat megszégyenítő bicikli- és egyéb cseleket is gond nélkül bevetett. Gattusoval azért járt jól a fővárosi csapat, mert szerintem a legtöbb csatár egyetért abban, hogy jobb ha ez az ember nem felém rohan, hanem engem fedez, és aki lerúg az utána kap egy combosat tőle. Costacurta: 20 év a Milánban, 41 évesen vonult vissza. Nem a góljairól híres, hiszen második és harmadik találata között 15 év telt el. Arról azonban nagyban tehetett, hogy a mindenkori Milán kapus nyugodt lehetett, ha ő állt előtte.

Steven Gerrard & Jamie Garragher

Születésem évében, 1987-ben a kis Stevie éppen hét évesen besétált szüleivel a Liverpool utánpótlás központjába, és 11 elteltével, 1998-tól 2015-ig kirobbanthatatlan volt a kezdőcsapatból. Az angol középpályás 26 évet, egész pályafutását szülővárosában töltötte. Sajnos a bajnoki arany nem jött össze neki, de ezen kívül mindent megnyert a csapattal. Mindenki emlékszik a legendás Milan elleni döntőre, melyet három gólos hátrányból mentettek döntetlenre, majd megnyerték a tizenegyespárbajt. Gerrard az egyetlen olyan futballista, aki gólt szerzett a Bajnokok Ligája, az UEFA Kupa, az FA Kupa, valamint  az Angol Ligakupa döntőjében is. A Rangers edzőjeként egyre sikeresebb, meg lennénk lepve, ha pár év múlva nem látnánk az Anfield kispadján. Carragher soha nem azok közé tartozott, akiről a szurkolók a meccs utáni sörözésen olyanokat sztoriztak, hogy "Atyaég, mekkora zsugát adott Jamie!", de az sem hangzott sokszor el, hogy "Az a lövés a pipába milyen szép volt", a Pool-nál töltött tizenhét éve mégis mindent megmagyaráz: Egy kőkemény, megbízható védő, akinek azt is megbocsátották a szurkolók, hogy gyerekkorában Everton drukker volt. Emellett sokat jótékonykodik, saját alapítványa is van. 

Ryan Giggs, Paul Scholes & Roy Keane

Annak a csapatnak, melynek ilyen gerince (és egy Sir Alexe) van, predesztinálva van a siker. Persze volt ott még pár játékos, akik nem voltak rosszak, valami Beckham, meg Van Nisterooy, Ferdinand, és még talán egy-két futottak még kategória. A walesi játékos, aki 24 (!) évet töltött a csapat kötelékében, talán az egyik legtechnikásabb labdarúgó volt, aki valaha láttam (sajnos csak televízióban) játszani. Sir Alex 2008tól már nem szélsőt, hanem belső középpályást játszatott vele, öt éve, negyven évesen vonult vissza. Az 1999-es Fa-kupa elődöntőben lőtt gólját az Arsenal ellen pedig kötelező újranézni, be is linkelem itt. Akinek van ideje, azért keressen rá a cseleire is, megér pár percet, ha nem többet. Scholes a Manchester közvetlen közelében lévő Salfordban született, és ő is gyerekkora óta a United tagja. A szerény, visszafogott játékos asztmás, bár ezt a teljesítményén soha nem lehetett észrevenni.  Vele együtt kilencen mondhatják el magukról, hogy ötszáz mérkőzésnél több meccset nyomtak a Vörös Ördögöknél. Roy Keane is az a játékos, akiről sokaknak egyből a piros lap jut eszébe, és az hogy az (vagy a többmeccses) eltiltás után is azt mondja, ez benne van a játékban, ne feledkezzünk meg róla, hogy nem ezért kapta az év játékosa címet a Premier League-ben, Cantona visszavonulása ő lett a klub csapatkapitánya. Mit lehet még róla mondani? Hétszeres angol bajnok, van 1 BL serlege, gyógyult alkoholfüggő (khm), sportszakkommentátor, a nem pc beszólások mestere ( csak egy a sok közül: Vieranak beszólt, hogy miért nem a hazája válogatottjában játszik, ők ketten néhányszor össze is verekedtek, néha még meccs előtt is sikerült ez a művelet).

John Terry

Akármennyien nem kedvelik, lehet akármekkora tirpák, seggfej, Wayne Bridge vélhetően annak tartja (maradjunk annyiban), nem lehet letagadni, hogy egy legendás hátvéd, aki fénykorában bármelyik csapatba befért volna (Najó, talán a Nesta Maldini  középső tengelyt nem tudta volna megbontani, de a Cafú Stam Nesta Maldini négyesbe befért volna a kopasz holland helyett) Ő sem volt az a mászkálós fajta, 19 évet töltött a Chelsea-nél. Volt pár balhéja, kocsmai bunyótól kezdve Bridge feleségével való afférja - ezután Capello el is vette tőle a válogatottban a karszalagot, de küzdését, hozzáállását és tudását a pályán el kell ismerni. Ha kell csatár, ha kell kapus, de azért mindenki akkor jár a legjobban, ha középhátvédet játszik. Nekem babonás futballdrukkerként az igen szimpatikus benne, hogy több tucat rituáléja van a meccs előtt: hazain ugyanott kell megállni az autóval, ugyanazt a piszoárt kell használni, ráadásul minden meccsen három pár cipőt használ el: bemelegítés, első- és második félidő. Pozitív, hogy ezeket legalább elárverezi. (gyors fejszámolás: 530 meccs klubcsapatban, 78 a válogatottban, az egyenlő szer hárommal, 1824 pár Terry csuka, kíváncsi vagyok hogy van e néhány lelkes gyűjtő, vagy simán csak én becsülöm alá az érdeklődők számát). Önfeláldozását a pályán ez a jelenet mutatja legjobban, nem átallott neki egy szöglet utáni kavarodásban, ahol mindenki rúgkapál, csukafejest húzni. Le is rúgták a fejét, más ott maradt volna, itt megköszönte az orvosnak, hogy kihúzta a nyelvét, este meg már együtt ünnepelt a csapattal..

Alessandro Del Piero & Gianluigi Buffon

Amennyiben kihagytam valami nagy nevet, ne átalljatok leírni.

Ha tetszett a bejegyzés, és még olvasnál foci és filmes bejegyzéseket, itt tudod követni az oldalt.

Korábban szó volt már itt a Legjobb védekező középpályásokról, és a Leggyűlöltebb futballistákról is.