Jean-Paul Belmondo 86
Ma ünnepli születésnapját a bokszrajongó profi, az egyik legismertebb francia színész
Ma ünnepli 86. születésnapját Jean-Paul Belmondo, az egyik legismertebb és legkarizmatikusabb francia színész. Ennek alkalmából a tejössz! blog összeszedett néhány érdekességet róla, valamint néhány - számunkra kedves - filmjére is felhívja a figyelmet.
Jean Paul Belmondo 1933. április 9-én született Franciaországban, gyermekkorát leginkább vidéken töltötte. Édesapja Paul Belmondo szobrász-, édesanyja Madeleine Reinaud-Richard festőművész volt.
A kis Jean-Paul hobbija a bunyózás volt, bár elvileg éles eszű volt, a tanulás nem igazán érdekelte. A közhiedelemmel ellentétben az orrát is egy iskolai verekedésben törték be, nem ökölvívó mérkőzésen, amit fiatal korában rendszeresen űzött. Tizenhét éves volt, amikor látta a Comédie-Francaise előadását, A púpost, mely olyan nagy hatást gyakorolt rá, hogy elhatározta, ő is színész lesz. Az érettségiig el sem jutott, abbahagyta a gimnáziumot, és bekerült Raymond Girard színésziskolájába. Első előadása egy kórházban volt 1950-ben, szintén ebben az évben volt utolsó meccse profi bokszolóként.
Első filmjeiben még kisebb szerepeket kapott, a Légy szép és tartsd a szád azért lehet emlékezetes (1958), mert ez volt az első mozija legnagyobb "riválisával", Alain Delonnal. Pályája elején találozott Jean-Luc Godarddal, aki kisebb szerepeket adott neki.
(Belmondo és Alain Delon a Borsalinoban)
A várva várt áttörés, a 60-as években jött számára, miután megkapta Godard műfajteremtő filmje, a Kifulladásig főszerepét. Az alkotás forgatókönyvét az a François Truffaut írta, aki az új hullám másik nagy klasszikusait, a Jules és Jimet és a 400 csapást rendezte.
Mi az a Nouvelle Vague(új hullám)?
Az új hullám a második világháború rémségeiből felocsúdó, majd talpraálló Európa filmművészetében az (elsősorban) olasz neorealizmust követő filmirányzat. Különböző országokban más és más módon, ugyanakkor egymásra hatva bontakozott ki az 1950-es évek végén, a 60-as évek elején. Az új filmnyelv meghatározó jellemzője a produceri filmmel szemben a szerzői film volt. Ez annyit jelent, hogy általában a film írója azonos a film rendezőjével, aminek egyenes következménye a személyes hangvétel, személyes mondanivaló intenzív megjelenése, gyakran a líraiság. Az új hullám rendezői merész vágásokkal, újszerű beállításokkal, sajátos zenehasználattal párosuló filmnyelven szólaltak meg.
A francia új hullám nevét az Express című folyóirat egy 1957-es cikke adta. Kiemelkedő egyéniségei közül François Truffaut (Négyszáz csapás, Jules és Jim, Lőj a zongoristára, Bársonyos bőr) pályáját filmkritikusként kezdte, és már mint rendező, megmaradt az új hullám teoretikusának. Talán ennek is köszönhető az új hullám (más nemzetek új hullámainak is) nagy fokú stiláris tudatossága.
Forrás: Wikipédia
A következő évtizedekben rengeteg filmben szerepel, és jöttek a további sikerek is: Ismét Godard-al dolgozott a Bolond Pierrot-ban, ahol már abszolút szupersztárnak számított, jöttek a gengszterfilmek is, Alain Delon partnereként is emlékezeteset alakított a Borsalinoban, és a Betörés is nagyot durrant, ahol Omar Sharif volt a partnere. 1981-ben készült egyik legismertebb filmje, A profi, Ennio Morricone felejthetetlen zenéjével (Én személy szerint a Garas Dezsővel készült szinkront szeretem jobban, de Gáti Oszkárra is sokan esküsznek - a szerk.). Érdemes megemlíteni még Kellemes húsvéti ünnepeket!, melyben együtt játszott, az akkoriban befutó Sophie Marceau-val. Sok krimi után elérkeztünk minden francia színész álomszerepéhez, a Nyomorultakhoz. Jean Veljean szerepét a vásznon és színpadon is alakította.
A színész karakán, markáns arca, szuggesztív kisugárzása, és nem utolsósorban tehetsége alapján jogosan egy kiemelkedő, üde színfoltja az európai filmművészetnek.
(Egyik utolsó filmje, az Egy ember és a kutyája 2008)
Ha tetszett a bejegyzés, a tejössz! blog oldalát itt tudod követni Facebookon
