Lassan a végéhez közelít a világbajnokság, és egyre többször kapom magam azon, hogy ilyen mondatok hagyják el a számat: "Emlékszel, hogy Mendieta mekkora baklövést követett el, amikor a Valenciából a Lazioba igazolt?" "Mi lett volna, ha Totti és Ronaldo egy csapatban játszik" Vagy azon vitatkozol szintén még csak épphogy a harmincat súroló kollégáddal, hogy Crespo vagy Batigól volt a jobb csatár (perszehogy Batistuta). Kedvenc csapatunk örök top tíze, vagy amikor álmodban a Fradi Bajnokok Liga győzelmet érő gólját Bergkamp lövi - a fiatal Gera passzából persze - és mindez reggel nem tűnik abszurditásnak.

Annyi egyéniség volt a kilencvenes-kétezres évek elején a futballban, hogy nem azon kellett gondolkodni, hogy a két Aranylabda-halmozó közül ki a jobb, hanem abból mentek hajnalig tartó viták, hogy ki a jobb jobbhátvéd, Cafú, vagy Zanetti. És mi az egyik közös az említett korszakok csillagaiban?

Mind mind zseniális reklámokban szerepeltek.

A legnagyobb sportszer-, üdítő- és sörgyártók nem sajnálták a pénzt arra, hogy amennyi közönség kedvencet csak lehetett, beszervezzenek brandjük építésébe. Mi persze tudtuk, hogy mire megy ki a játék, ám amikor Davids robotnindzsákkal harcol a legújabb csukájában, vagy Beckhamék a népszerű középkori italt, a Pepsit védelmezték a zsarnokoktól, akkor szívünk szerint mi is rohantunk volna boltba. És legnagyobb szerencsénkre így történhetett az, hogy John Woo, Guy Richie és Terry Gilliam is rendezett már reklámot.

José és Pedro a grundon (2006)

Ugye gyerekként veletek is előfordult, hogy amikor a grundon fociztak, és lövésre lendült a láb, akkor épp aktuális kedvenc gólvágónk mozdulatát képzeltük el, és amikor az ellenfél leszerelt, akkor el karlendítéssel elintéztük, hiszen belefér, ha "Thuram leszerel". Ezt az álmot valósította meg az Adidas, akikor két kissrác elkezdi felállítani csapatát a poros kisvárosi téren. Így eshetett meg, hogy Zidane, Beckham, Beckenbauer, Platini, Cisse, Kaka, Defoe, Kahn, Lampard, Klose egymás ellen rúgta a bőrt. Ott volt Riquelme is, akiért nem az óriási sprintek miatt rajongtunk, annál inkább pazar pompás passzai miatt lehetett lelkesedni érte. Mi azért Puskás Öcsit is szólítottuk volna..

Egy kis fricska (2001)

David Beckham-et leküldik a pályáról - akkoriban ez gyakorta előfordult, főleg sorsdöntő meccseken, lásd Argentína ellen - aki mérgelődve, duzzogva szomorkodik a folyosón, majd meghallja, hogy egy kissrác kibont egy Pepsit. Igen, jól sejtjük, bele is kortyol, a kiállítás keserűségét felváltja a cukros lötty, és amikor a kölyök elkéri a mezét, már éppen azt hinnék, hogy sikerült még sziruposabbá tenni ezt a terméket, kiderül, hogy a felső csak egy izzadt konyharuhaként funkcionál, hiszen:

Írd te a jövőd!

Valóban annyin múlna, hogy Wayne Rooneyból egy lecsúszott pályamunkás, vagy a legnépszerűbb angol válik, aki csukott szemmel veri pingpongban Roger Federert, hogy egy labdavesztés után meg tudja akadályozni a világbajnokságon a kapura törő francia világsztárt? A reklám a mi lenne ha - ötlettel játszik nem is sikertelenül. Cannavaro mentése után musicalt írnak róla, Ronaldinho cseleiből a helyi Shobert Norbi is fitneszkazettát ad ki, és Cristiano Ronaldo életéből pedig Gabriel Garcia Bernard főszereplésével készül filmsiker. Ahogy rajongunk ezekért a játékosokért, persze minden elképzelhető, sőt még annál is több. Magyarországon valószínűleg kocsmát nyitnánk nemzeti hősünkből.

Lépj a következő szintre

Fabregas, Rooney, Ibrahimovic és egy sereg sztár mellett ki a főszereplő? Mi magunk, a nézők. A történet végigviszi minden ifista álmát, ahogy a serdülőtől felfelé ível a karrierje. Az edzésfelvételek, és maga a kisfilm olyan intenzív és pörgős, hogy nyugodtan ráfoghatjuk, mi dobtuk be ki a taccsot. Az akkor még fergeteges formában lévő Guy Ritchie parádés, lendületes rövidfilmet forgatott, aztán látjuk, hogy azt tette vele Madonna, amit Neymarral a fetrengés. Tudjuk, hogy jó, de mégis a másik ugrik be...

A párbaj

Úgy látszik a Pepsi a vadnyugaton is népszerű ital volt, talán Clint Eastwood is azért vágott mindig ilyen fancsali fejet a filmekben. Itt ő nem szerepel, azonban az üdítőgyártó cég simán western-gúnyába csomagolja a komplett Manchester Unitedet és a Raullal, Hierroval és a többiekkel felálló Real Madridot. Bár ez a párbaj jelenet nem sorakozik fel a volt egyszer egy vadnyugat és A jó, a rossz és a csúf nagy leszámolásai közé, a reklámok történetében nem rendelkezhet rossz pozícióval. Különben is, aki az ellenkezőjét gondolja, az álljon be a sorfalba Roberto Carlos szabadrúgásánál.

A kihagyott büntető - menj tovább

Egy reklám nem csak a poénkodásról, a sok sztárról és a látványról szól, elég ha egy szomorú emléket megidézünk, melyre gondolva sok olasz gyomra ugrik össze. Baggio ezt is bevállalta, ahogy a büntetőt, és elmondja, az emberekkel történnek rossz dolgok, de - mint az South Park rendőrfőnöke, Barbrady is elmondja - Nincs itt semmi látnivaló, haladjanak tovább. Igen, odaállt hibázott, de nem szabad feladni, az élet megy tovább. Bár büntetőrúgás előtt nem feltétlenül kell egy Jhonny-val a kezünkben erről merengeni. 

Rep/tér

Lassítva forgó propeller, határőrök által üldözött Dél-Amerikaiak, besípoló fémdetektor - még csak fehér galambok sem szükségesek, hogy felismerjük John Woo rendező keze munkáját. Itt most Ronaldo nem cserél arcot Zidanenal, mint Nic Cage és Travolta, de az unatkozó brazil válogatott szépen körbe lövöldözi a repteret a labdával - a Nike reklámokban először feltűnő Eric Cantona nem kis bosszúságára.

Portugál - Brazil

A lista vége felé a Nike már eléggé erősen kezdi leuralni a teret.de valljuk be: Egy vérprofi, milliárdokból működtetett reklámgépezet simán elhiteti velünk (hozzáteszem az igazat), hogy ezek a sportolók tényleg a játék élvezetéért csinálják, nem megélhetési futballisták, hanem egyszerűen megőrülnek a lasztiért. Így történik meg az, hogy a játékosok a folyosón és szerte a stadionban annyira belejöttek egymás befűzésébe, hogy a végén a bírónak kell sárga lapot érően szabálytalankodnia.

A küldetés

Egy titkos bevetésre készülünk. Louis van Gaal mint főnök tökéletes, a küldetés pedig a Nike legújabb labdájának megszerzése a gonosz robotnindzsák ellen. Edgar Davids természetesen szemüvege segítségével észreveszi a lézersugarakat, és indul az akció. Szintén könnybe lábad a szemünk a nosztalgiától, amíg manapság Casemiro-t tartjuk a legnagyobb védekező középpályásnak, Davids, Guardiola, Thuram (tudom, ő védő) a reklámban látható cseleket lazán bevállalták a pályán, erősítve azt az érvet, hogy régen minden jobb volt több volt az egyéniség. 

A csúcs

Minden idők egyik legjobb sportreklámjának hozzávalói:

- 100 millió dollár

- körülbelül 4 világválogatottat kitevő szereplőgárda

- védjeggyé vált zene

- 1 db. Eric Cantona

- 1 db Terry Gilliam, hogy a rendezőt se adjuk alább

A Nike marketingesei ezzel a bevásárlólistával elég jót főztek, szerintem sok ember van aki még most is fel tudja sorolni a csapatokat. A cég persze továbbvitte, készült belőle -bár elég pixeles - számítógémes játék, körbeturnézták a világot, akárki nevezhetett két haverjával. Valószínűleg a marketing igazgató elégedetten hátradőlve nézegeti művét - teljesen megérdemelten.

+1

Egyszerűen nem lehet kihagyni, hiszen mégiscsak egy legendáról van szó, aki majdnem nagy karriert futott de, bár így magasan veri a mai átlagot, és kivételes rúgótechnikája tényleg világszínvonalú volt. Sajnos marketingérzéke kevés, vagy talán a fizetését szerette volna egyensúlyba hozni a Jin és Jang logójú hajövesztő szerrel, mely minőségéről mindent elmond, hogy nem sokkal később betiltották. A Dzsudzsákot előrevetítő átigazolási politikát követő Détári Lajos jobban tette volna, ha egy jó Kipsta, vagy Isostar reklámban vállal inkább szerepet.

Update: +2

Ez nem saját ötlet, de szép találat a Reklámtörténet oldalról:

"A Carlsberg nem álmokkal foglalkozik, de ha mégis ezt tennék, akkor valószínűleg ezek lennének a világ legjobb álmai" - és tényleg.

Ha tetszett a bejegyzés, a Te jössz oldalt itt kedvelheted Facebookon.