Ha valaki szereti a focit, ne adj isten tud is, azt nem kell győzködni, hogy jó, ha van egy olyan figura a támadók és a középpályások mögött, aki olyan szinten megvéd ha baromságot csinálsz, mint Cohn-Benditet az ügyvédje. Ebben a listában nem szerepel dekázókirály, meg nagyon nagy ollózós gólokat sem fogok belinkelni, de az biztos, hogy kemény csávókról van szó, legyen 168, vagy 193 centi. Azért nem akarom csorbítani technikai tudásukat sem, ha csak rombolni tudnának, akkor nem lenne nekik összeadva jó pár Világ-, és Európabajnoki, bajnoki, illetve BL-címük. 

Claude Makélélé

Minden idők legnagyobb (és a maga 168 centijével talán legkisebb) szűrője annyi gólt rúgott, ahány becsületes tisztségviselő található a FIFA-ban, bár ez talán rossz hasonlat, hiszen a francia csak a Cheslseaben és a Madridban lőtt vagy 4 gólt, úgyhogy ha még hozzátesszük a szomáliai parlament képviselőit, talán már stimmel a dolog. Makélélé hihetetlen intelligenciával olvasta a játékot, és cselezési képessége is meghaladta a PES legutóbbi kiadásának a legújabb trükkjeit. A Real amúgy marketing szempontból jó, BL-nyerés aspektusából már kevésbé okos döntést hozott eladásával, a londoni kékek meg akkor már köszönték szépen és nyertek is vele 2 két bajnokságot. A királyi gárdában pedig a frissen szerződtetett Beckham (hiszen posztján ott volt Figo), majd az inkább pankrátorként mozgó Gravesen játéka után jeleztek több epekövet és gyomorfekélyt a madridi klinikák.

Fotó: Bődey János

Fernando Redondo

Első gyerekkori focis élményem volt, amikor az argentin válogatott spíler, nem mellesleg a Real Madrid csapatkapitánya úgy oltotta szénné a Manchestar United "saját nevelésű" védőjét, Henning Berget, ahogy a Honvéd a tavalyi bajnokságban Hennig Berget, a Videoton edzőjét. Ja, pardon. Nem volt egy nagy vándormadár, a Spanyolország után még maradt mediterránkodni a Milanban, ott sajnos azonban kevesebbet játszott, mint ahányan ismerik a Playboy magazint Észak-Koreában (Na jó, talán ez nem fedi a valóságot, azért 4 év alatt biztos több mint 16 politikus látta, de maradjunk az élőknél, így összejöhet ez az adat is).

Diego Simeone

Aki csak edzőként ismeri, mert régi argentin válogatott meccsek helyett a Despacitot nézi a Youtube-on,  annak elmondom, hogy ez a maffiózó kinézetű úriember a pályán még nagyobb állat volt. Nem tört csontokat (sokszor), de az mindent elmond, hogy hazájában a sajtó gyakran jellemezte úgy, mint aki „egy kést hord a fogai közt”. Kicsit paráztak tőle az ellenfelek, de szerintem még a csapattársak is néha. Alázatáról, hasznosságáról és futballtudásáról azért mindent elmond, hogy keresztnévrokonát, minden idő legjobban focizó kokainistáját is lekörözte a válogatottsági rangsorban.

Patrick Vieira

A világsikert neki is Cannes hozta meg, mint Rév Marcellnek, aki most Al Pacinoval dolgozik a Jupiter holdja sikere után. A magas, mélyen ülő francia azonban nem egy filmes, hanem egy Arenalos legendával kezdett sokéves közös munkába. Majdnem mindent megnyert, bár még nyomába sem ér Trump idióta Twitter üzeneteinek. A világbajnoki címért megkapta a Francia Becsületrendet, ami azért elég menő, és vélhetően nem fogják elvenni tőle, mint a Juventusos bajnoki aranyát, bár a cikk szerzője kizártnak tartja, hogy ő benne lett volna. Ja, és azon kevesek egyikéhez tartozott, akik szembe mertek szállni Roy Keane-el. Lehet inkább ezért kapta a bátraknak járó elismerést?

Edgar Davids

A kis holland a gumis szemüvegében, a lobogó raszta hajával az osztály lúzerének tűnhet egészen addig, amíg a pályára nem lép, ott pedig mint egy bekávézott turbóegér leszerel, lecselez, lerúg mindenkit. Főleg a brazilokat a 98-as vb-elődöntőben. Hoppá, lehet nem véletlenül Pitbull a beceneve? Tagja volt az Ajax szupergenerációjának, mellyel a BL-trófeát magasba emelhette. Már leáldozóban volt a karrierje, amikor kitalálta, hogy szeretne a Premier Leage-ben játszani. Az In Bruges óta tudjuk, hogy a Purgatórium az, amikor nem voltál nagyon rossz, de túlságosan jó sem - mint a Tottenham. Épp ezért a londoniaknak pont jól jött a kis energiabomba, aki egy ötödik helyhez segítette őket.

Gennaro Gattuso

A legrosszabb D'Artagnan szakáll versenyben Mesterházy Attila elsöprő győzelme miatt csak ezüstérmes  futballista talán nem bánkódik emiatt, és amiatt sem szomorú, hogy a keresőbe általában többen írják be a "Neymar csel" kifejezést, míg nála a "Gattuso best fights" szavak adják ki a legtöbb találatot. A Milan drukkerek sem kezdenek keresztet hányni és kakast áldozni, ha meglátják a tizenhármas számot, hanem rávágják: "Si! A mi kedvenc kis Pusztítónk ennyi éven át erősítette klubunkat!"

Josep Guardiola

 Még biztos sokáig fognak vitatkozni arról, hogy a Barca edzőjeként ő volt-e a tiki-taka kitalálója, vagy egyszerűen csak ismerte és hagyta játszani azt megszámlálhatatlan zsenit, akik mindent megnyertek, tény, hogy játékosként is lazán befért volna a Ronaldinho, később Messi vezérelte csapatba. Nyert ő 20 évesen olimpiát, Samuelt, de BEK-et, bajnokságot, amikor is az év legjobb fiatal játékosa lett, illetve spanyol, elnézést. Mindenesetre azért a City-vel nem kívánok neki sok sikert, inkább lessük meg, amikor már tiki volt a katalán csapat, de még nem taka.

Roy Keane

Na rá mondta már nem is tudom melyik csapattársa, talán Giggs vagy Scholes vagy Beckham, hogy azért jó egy csapatban lenni vele, mert nem ellene játszanak. Roy simán befért volna a Rettenthetetlen (bár ő ír) stábjába, egy stoplissal több kért okozott volna, mint némely cingár kis falusi walesi (a) bárdjával. A pia sem döntötte le a lábáról, bár voltak olyan évek, amikor simán össze lehetett keverni Mel Gibsonnal, de legalább nem zsidózott. Érdekes, hogy a 2012-es Eb alatt az ősi rivális Patrick Vieira oldalán szakkommentátorkodott, és nem verekedtek össze. Ez kábé nagyobb meglepetés volt, mint a spanyolok győzelme.

Owen Hargreaves

Talán azért szerettem annyira, mert úgy mozgott a pályán, mint egy igazi brit úriember. Finom, fineszes megoldásai ellenére nem volt egy puhány csávó, pedig juharszirupon nőtt fel, ugyanis kanadai. Érdekes, hogy ő lett az első kanadai, aki magasba emelhette a Bajnokok Ligája-serleget, valamint a két angol válogatott játékos egyike, aki nem angol klubbal nyert BL-t. Kollegája, Steve McManaman a Real Madriddal nyert. Inkább a megelőző szerelései, és body-checkjei miatt volt stabil kezdő, de néha (tényleg néha) bele tudott állni egy-egy szabadrúgásba, ha épp Beckham szusszanni akart egyet.

Javier Mascherano

Kicsit olyan figura, és most le leszek hordva mindennek, de ha ez az arc jönne velem szemben egy rongyos atlétában valami külvárosi argentin strandon sötétedéskor, elkezdenék rohanni a másik irányba, még a tangapapucsomat is otthagynám, vigye csak. Néha a pályán is ezt lehetett érezni, amikor a támadó kis virgonc cselkirály először találkozik vele, majd kap egy olyan szabályos szerelést, hogy mire újra elkezdi érezni a végtagjait, addigra már Gerrard, Torres, vagy később Xavi, Messi ünnepli a gólját. Béke Nobel-díjat nem fog kapni, de azért erre a listára még ráfért.

 A listáról tudatosan hagytam ki azokat a klasszisokat, akik szintén a hátsó alakzatban játszanak, de azért megbízható rendszerességgel lőttek nagy gólokat, vagy adtak olyan labdát, aminek jobb szeme van mint a Hubble űrteleszkóp. Ezért aggódva várom, hogy Xabi Alonso, vagy épp Andrea Pirlo mikor fog felháborodott kommentet írni a cikk alá.