2017. dec 10.

A leghíresebb balkezesek

írta: Zováthi Domokos
A leghíresebb balkezesek

Nem tudja a balkéz, mit akar a jobb

Láttam én mán karón varjút…s az is elrepült - szól az erdélyi mondás, esetünkben azonban így is fogalmazhatnánk: Láttam én már balkezes gyereket... s az is embör lett. Listánkban olyan hírességeket szedtünk össze, akiknél a jobb agyfélteke rendelkezik dominanciával, és gyerekkorukban nem szoktatta át az óvónő, így a paradicsomleves betűtésztájával való kirakós sem okozhatott nagyobb problémát nekik. Természetesen akadnak itt is olyanok, akik hibát követtek, elég csak a korzikai káplárra, Napóleonra gondolni, aki logikáért és elemzésért felelős agyféltekéjét sutba dobva menetelt Waterlooig vagy azokra a kétbalkezesekre akik anno a Fradinál végigcsévézték a Nemanja Vidicsről beküldött videó-felvételt.left-handed-obama.jpgTermészetesen a világuralom mögött is a balkezes háttérhatalom áll

Fidel Castro

 Aki az El Loco (Az őrült) becenevet kapja az egyetemen, arról lehet sejteni, hogy nem csupán ingyen nyaralásra használná az Erasmus-programot. Apja spanyol bevándorló, anyja annak szolgálója volt. Nem csoda, hogy átvette a családi mintát, és valamivel később, 1965-ben ő lett a Kubai Kommunista Párt első főtitkára, és az ő vezetésével vált az ország egypárti szocialista köztársasággá. Jellegzetes balkezes tulajdonsága nem a kiemelkedő sportteljesítmény - bár fiatal korában érdekelték a sportok -, hanem a hazai szivarok (nem a Kossuth és a Fecske szivarkák, inkább a kubaiak) bármikori fogyasztása. Mottója: Havanna, száraz, szeles idő, a szivarom még mindig ég. Azaz égett, ugyanis tavaly november végén, már nyugdíjas exdiktátorként hunyt el. Szakállát praktikus okok miatt nem borotválta le soha, ugyanis kiszámolta, hogy napi 15 perc borotválkozás évente már 5000 percet jelentene, amelyet sokkal hasznosabban is el lehet tölteni. A helyi ellenzék valószínűleg jobban örült volna, ha kicsit többet foglalkozott volna magával.castro.jpg         Liam Neeson az Elrabolva 4 - A megtévesztő akció című filmben

Leonardo Da Vinci

A balkezesek műveltebbek az átlagnál. Látunk erre sok cáfolatot, azonban itt az élő (bocsánat, itt van a kb. 550 évvel ezelőtt élt) példa arra, hogy van ebben a teóriában valami. A festőként, szobrászként, költőként, íróként, építészként, feltalálóként, anatómusként és hadmérnökként is ismert Leonardo da Vinci az olaszországi Vinci melletti Anchianóban, 1452. április 15-én született egy parasztleány és a város jegyzője törvénytelen gyermekeként. Jegyzeteit tükörírással készítette, hogy ne lophassák el. Jelen sorok szerzőjének elég lett volna jobb kezébe venni a tollat, nem lenne se Isten, se ember aki megfejti mit körmölt le. Valószínűleg ha tudja, hogy később Tom Hanks rohangál a Lourve-ban a mozivásznon Jézus leszármazottját keresve a képe alapján, lehet tűzre veti Az utolsó vacsorát. Öröm az ürömben, hogy legalább a filmvásznon is egy nagy tehetség képviseli hamarosan. A producerek biztos nem azért választották DiCapriot a szerepre, mert azonos a keresztnevük, hanem mert méltó emléket kívánnak állítani a balkezesek alighanem egyik legnagyobb ékkövének.yeeaaahdavinci.jpgA reneszánsz hipszter megtestesítője: Vega volt, és mindenféle fura dolgot csinált, ráadásul egyszerre tudott egyik kezével írni, másikkal rajzolni. Valószínüleg volt ANCHI FCKN ANO-pólója is.

Puskás Ferenc

Öcsi. Mindenki Öcsije. A szóbeszéd szerint a pályafutása elején, az egyik meccsén jobb lábbal próbált gólt rúgni, de a lövés a kapust találta el, akinek az összes bordája eltört, ezért a későbbiekben csak a gyengébb bal lábát használta a kapura lövéshez. A valóság ezzel szemben az, hogy természetesen a bal lábát tudta jobban használni, amit akkortájt az egész világ megjegyzett. Nem lehet véletlen, hogy a világ talán legismertebb és leghíresebb magyarja balkezes. Az a balosokra mondott tétel is igaz nála, miszerint empatikusabbak társaiknál, rengeteg embernek segített, miután kénytelen volt elhagyni az országot, mert a magyar narancs már elviselhetetlenül savanyú és veszélyes volt, főleg egy olyan embernek, aki szerette a fröccsöt, és a szájára sem vigyázott annyira.puskas_fortepan_54983.jpgHabár nem ismerte a tolódás fogalmát, soha nem panaszkodott arra, hogy frissen locsolták a pályát

Jennifer Lawrence

Természetesen a balkezességnek nincs köze a nemiséghez, itt a példa, Hollywood üdvöskéje személyében, aki a Vittula bárban elment kedvenc zenekara, a Veszélyes Faszfej klipforgatására. Persze hiába magabiztos valaki, mert a világ legnagyobb kisebbségéhez tartozik (igen, a balosok). Ékes bizonyítéka annak, hogy a fejlettebb jobb agyféltekéjűek bármennyire is jók valamiben, attól még hibázhatnak. Varratott magára rossz tetkót, keljfeljancsiként működik a vörös szőnyeges lépcsőkön, de esendősége miatt vagánysága is impresszív. 

Tom Cruise

Ajjaj. Mit keres itt ez az ember? Kissé fura a vallása - bár a balkezesek ezen nem akadnak fent -, nem veszi tudomásul, hogy öregszik, és bájgúnár mosolya csak ritkán nem nyitja ki a bicskát az ember bal zsebében. Mégis valamit jól csinál tomkrúzságával: Egyrészt jól választ filmet: a Top Gun a férfiak Titanicja, az Esőemberben Dustin Hoffmann természetesen ellopja a show-t, de elmondhatja, hogy wingmane volt egy Oscar-díjasnak. A Született: Július negyedikén pedig élete szerepe volt. Utána kitalálta, hogy akciósztár lesz, ami még most is megy, a mission ipmossible széria bizonyítja, hogy a balkezesek nem bírnak a seggükön ülni. A színész jelen esetben most inkább hason feküdni nem képes, ugyan pár hónapja törte el bordáit a fent említette akciószéria következő részének forgatásán. Tomot az értelmező szótárban a "hiperaktív" kifejezésnél találjuk meg. 

Marie Curie

lengyel származású francia fizikus és kémikus igazi szüfrazsett volt: Ő lett a párizsi egyetem első női professzora, elsőként kapott kétszer Nobel-díjat, a balkezesek igazát bizonyítva. Miután Párizsban a szakmai eredményeit elismerték, abban reménykedett, hogy hazájában folytathatja karrierjét. Ám a krakkói egyetem Jobbkezes Kara elvileg női mivolta miatt nem alkalmazta (de mind tudjuk, mi az igazság), így francia fővárosban maradt. Az általa felfedezett elem elvileg balónium lett volna, ám tiszteletben tartotta a legendás Baló György nagyszüleinek kérését, így inkább hazája után a polónium elnevezés vált ismertté. Olyan erős balkezes kisugárzással rendelkezett, hogy írásait, még szakácskönyvét is egy ólommal kibélelt dobozban tárolják. A papírok csak védőruhában láthatóak. Újabb bizonyíték e csoport nagylelkűségére, hogy miután a Cuire házaspár a Nobel-díj honoráriumának egy részéből újratapétázta párizsi lakásukat, és felújították a fürdőszobájukat, a maradék pénzt odaadták a rászoruló ismerőseiknek és diákoknak.

 

marie.png       Ő a bizonyíték, hogy a balkezesek nemcsak a művészetek terén vagy hőlégballonnal tudnak kiemelkedni.

Van még néhány balkezes, aki megváltoztatta a világot, róluk később lesz szó. Hogy addig se maradjon le filmekről, listákról, interjúkról, kövesse az oldalt Facebook-on.

Szólj hozzá

sport lista jobb művész híres bal balkezes politukus