Igeneráció vol.2: Végvári Gergely festőművész
"A félelem a felfoghatatlanból fakad."
A jelenség, mikor az erőszakos mesék, filmek hatására a gyermek szorongani kezd, vagy felriad éjszaka, mert rémekről álmodik, a „gonosz világ szindróma” (mean world syndrome) fogalomkörébe tartozik. Ezt Végvári Gergely festőművész kiállításán tudtam meg, aminek egyik kiinduló pontja a fent említett témakör volt. Szóba került a gyerekpszichológia mellett az útkeresés, boldogulás, és a vonalzó szerepe egy művész életében.
Végvári Gergely festőművész (Fotó: fotomat.hu)
- Legutolsó kiállításod megnyitóján elhangzott, hogy nem szeretsz emberek előtt beszélni. Ez igaz?
- Ez egy fals információ. Kötelességünk verbálisan is megnyilvánulni, előadások, tárlatvezetések és interjúk keretében. A megnyitó viszont más. Nem véletlenül kértem fel pszichológus és költő barátomat, Szabó Ágostont a kiállítás megnyitására. Egy másik nézőpontot szerettem volna bemutatni a látogatóknak, mielőtt a festményekkel elegyednek párbeszédbe.
- A kiállításod megtekintése után gondolkodtam a képeiden, és nem mondom, hogy nyugodtan aludtam.
- A képek egyben lenyomatok, kivetülések. Vagyis minden egyes kép önarckép. Sokáig azt mondtam magamnak, hogy én kérdéseket teszek fel a vásznon, de lehet, már máshogy fogalmaznék. Mindenképp valamilyen problémafelvetés történik. Minden egyes munkámról elmondható, hogy a kezdeti fázisban a koncepció nem egy tökéletes kört leíró gondolatmenet, szerintem még a végén sem az. Legalábbis én nem akarom bezárni. Nyilván vezetem a nézőt, motívumokkal, a címmel, a hangulattal, de nem adok konkrét válaszokat. Nyitva akarom hagyni a területet, hogy a néző tölthesse ki azt. Mindig is a konstans dualitásnál lyukadok ki.
- Szépség és a szörnyeteg? Jó és rossz?
- És a kettő szétválaszthatatlan. Ide kapcsolódik a kiállítás címe is. George Gerbner pszichológus alkotta meg a "mean world syndrome" fogalmát. Eszerint a televízióban megjelenő agressziót és a különböző veszélyforrásokat gyermekként és felnőttként is a saját életünket, biztonságunkat komolyan fenyegető veszélyként élhetjük meg, ennek hatásaként a körülöttünk lévő világot jóval fenyegetőbbnek ítéljük, mint amilyen valójában. A jelenség azóta sem évült el.
Mean world syndrome I. 88x55 cm, olaj, farost, 2017
- Szóval hat a tudatalattira?
- Abszolút, azonban a tünetcsoport csak akkor jelentkezik, amikor nem értjük az elénk táruló világot. A kettős tudat kialakulásától kezdve a gyermek a mese vagy a saját maga által alakított játék során bár azonosul a szereplőkkel, és a tárgyakat különböző tulajdonságokkal ruházza fel, mégis tisztában van vele, hogy ez nem a valóság és a játék végeztével minden visszatér eredeti szerepéhez. Számára a tanulság a fontos, ami alakítja értékítéletét és világképét, a teljes kép megismerésével pedig egy védett zónából kaphatja meg a katarzist és a feloldozást. Ezért nevezhető tévhitnek, ha azt gondoljuk, hogy a mesékben tapasztalható brutalitást ugyanúgy fogja fel a gyerek, mint a felnőtt. De természetesen csak a gyerek korosztályának megfelelően kiválasztott mesék esetében. Ebből kiindulva hajlamosak vagyunk - akárcsak egy híradás során- a kritikus részeket kiretusálni. Nyilván ez egy összetettebb téma, de a fiam kapcsán személyes élményekkel is alá tudom támasztani. Ezt a gondolatmenetet összevetve a fent említett tünetegyüttessel, arra juthatunk, hogy a félelem csupán az ismeretlenből, a felfoghatatlanból fakad.
- Kicsit elsiklottunk a képeidtől.
- Az említett kiretusálást, mint eszközt átemeltem. Olyan konkrétabb jelenetekben fogalmazom meg a felmerült problémát, ahol nem a brutalitás, agresszió eseménye, akciója jelenik meg, hanem az azt megelőző vagy az azt követő feszült pillanat kimerevítése kerül középpontba. A munkák a narratíva legfontosabb pillanatainak elfedése, meg nem jelenítése által kiváltott bizonytalanságon alapulnak. Nem tartalmaznak tökéletesen behatárolható karaktereket, és a szerepek közti interakciót is homályban hagyom.
- Ezt akartad megjeleníteni?
Nem állítom, hogy valami gyomorforgató brutalitás utáni pillanat látható a képen, de meg van a lehetősége, mint ahogy annak is, hogy épp valami banálisan röhejes, groteszk jelenet következik.
- Nyitott kör?
- Igen, egyfajta keserédes bizonytalanságban való lebegés.Tágas égből, 200x180 cm, olaj, vászon, 2017
- Van egy olyan városi legenda, miszerint az általános iskolában mindent vonalzóval rajzoltál. Mi igaz ebből? Elnézve képeid, nehezen tudom elképzelni.
- (Nevet) Valami biztos igaz ebből, mert én is emlékszem erre. Érdekes, hogy ezt említetted, mert a tanárszakon van egy gyerekrajz kutatással kapcsolatos előadás-sorozat Kárpáti Andreával, aki aktívan bevonja a hallgatókat, emiatt mi is vittünk kisgyerekkori rajzokat. Ahogy elemezgettük ezeket, láttam, hogy tényleg megvolt ez a korszakom általános iskola alsó tagozatban. Ez valószínűleg azért volt, mert mérnök családból származom.
- Akkor azért ez érthető.
- Biztos nagy hatással volt rám, mivel ha otthon láttam egy rajzot, akkor az nem szabadkézi művészeti , hanem mérnöki alkotás volt. Ez beszívott egy időre engem is. Most, hogy újra elővettem ezeket a képeket, azért megnyugodtam, hogy nem lett hosszú távú ez a dolog.
- Vonalzós rajzokkal kezdtél, mostanra azonban elvégezted a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőszakát. Hogyan lettél festő?
- Véletlenek sorozata volt. Fiatal koromban, mikor még nem igazán tudtam, mit akarok csinálni, egy biztos pont volt az életemben, a zene. A Műszaki Egyetemen voltam egy évig, de nem találtam meg a számításaim, a Budapesti Gazdasági Főiskolát is elkezdtem. Az még durvábban arról szólt, hogy bementem aludni az órákra, aztán mentem koncertekre, meg zenekari próbákra. Aztán 2010-ben éreztem azt, hogy van még bennem energia ahhoz, hogy felsőoktatásban vegyek részt, és mindenképp valami olyasmit szeretnék tanulni, amit szeretek, ami érdekel. Eldöntöttem, hogy komolyabban foglalkozok a vizuális területtel.
- Előtte volt neked otthon ecseted meg állványod?
- Nem. Rajzolgattam, de a szó legegyszerűbb értelmében. Egy barátom révén megismertem az Óbudai Képzőművészeti Szakképző Iskolát, a nyílt napon az egyik terem ajtaja fölött láttam a kiírást, "festő szak". Gondoltam, miért ne. Pillanatok alatt beszippantott a szakma világa. Felvételiztem az egyetemre, de az első évben nem vettek fel, a harmadik fordulóig jutottam. De ez plusz löketet adott, és a következő évben sikerült.
- Naiv kérdés, de mennyire nehéz megélni egy fiatalnak (vagy akárkinek) ebben a szakmában?
- Nem könnyű. Szerintem a legfontosabb a tudatosság, mert a művészeti pálya nagyon kiszámíthatatlan. Aki racionális, annak két lábon kell a földön állni. Józan ésszel kell csinálni, és nem lehet mindent egy lapra feltenni, nem csak manapság. Ez egy íratlan szabály. Sokan tanárnak állnak, vagy grafikusként dolgoznak mellette. Ezt már a képzés ideje alatt is szem előtt kell tartani. A legjobb talán egy munkahelyként hozzáállni az egyetemhez, gőzerővel dolgozni, diploma után meg a piacra kerülve még inkább.Mean world syndrome V. 54x47 cm, olaj, farost, 2017
Végvári Gergely kiállítását december 1-ig lehet megnézni az Ari Kupsus Galériában, itt.
A Te Jössz blog facebook oldalát pedig itt lehet követni.