2017. sze 25.

Római vakáció

írta: Zováthi Domokos
Római vakáció

Az örök város turistaszemmel

Egy hétvégét töltöttem Rómában, gondoltam írok valami romantikus, történelemmel átáztatott novellát, helyette szorgosan jegyzeteltem és magyarítottam azt, ami kijött t. turistatársaim (és jómagam, illetve pár helyi polgár) szájából, ez lett lett belőle:

21979541_10212636631523613_1134411758_n.jpg

Akárhova nézek, mindenhol kövek hevernek. Nem tudják ezt eltakarítani? Marhára idegesítő. Persze, hogy dohányozhat az asztalnál, ez Itália! Dohányozhat az asztalon, meg a széken is, sőt még az asztal alatt is, akárhol, hiszen ez I-tá-li-a! Ez őrület! Itt olyan a közlekedés, mint Olaszországban! Szívesebben töröm el a lábam egy olyan helyen, ahol keresztényeket gyilkoltak, mint Torontoban. Látod, így nézne most ki Budapest, ha a Demszky maradt volna a polgi. Francesco, rúgd vissza anyád táskáját! Kabócák, rohadt kabócák. Az előbb leszart az egyik, amikor elrepült a fejem felett. Róma felülnézetből olyan, mint egy szántóföld, a vörös palatetők a barázdák. Csak nem nő rajtuk semmi. Nem volt baj az autópályán. Úgyis minden út ide vezet. Figyelj, leszarom, hogy koszos a pohár, pizzát akarok enni, valószínűleg ebben a lukban is jobbat lehet kapni, mint akárhol Liverpoolban. Ha a spanyol lépcsőn nem lehet gördeszkázni, akkor egyáltalán minek építették? Nem Dzsingisz kán nem élt a Vatikánban. Ahhoz kellett volna Doc időgépe. A sirályok adják ki ezt a hangot vagy a szomszédotok? Mindegy, úgy tűnik élvezik. Kérem ne lógassa a gyerekét a trevi kútba! Inkább dobjon egy érmét. Egy lélegzetvétel Rómában száz év történelem. Hogy ki Romolus és Remus? Vegyen egy nagy levegőt legyen szíves. 

roma.jpg"Látod, így nézne ki most Budapest, ha a Demszky maradt volna a polgi."

Addis is gondoljuk át, mit is adtak nekünk eddig. Ugye, hogy nem sok mindent?

Szólj hozzá

turizmus lista humor turista kifordítva Róma Ami a csövön kifér örök város